ProbioFlora Mese

A Halász zsákmánya

A tenger partján, kis kunyhóban élt egy Halász a családjával. Igen sok gyermekkel áldotta meg őt a Teremtő, ezért nagyon szerény körülmények között éltek.

A Halász minden hajnalban kiment a tengerre bárkájával, hogy a napi zsákmányt eladva abból eltartsa családját. Minden nap vízre szállt, akár fújt, akár esett. Egy viharos napon azonban üres kézzel kellett visszafordulnia a nyílt vízről. Semmi nem akadt aznap a hálójába, szomorúan vakargatta fejét, mihez kezdjen, hiszen otthon tizenöt éhes száj várta... Végső elkeseredésében a partközeli vizeknél járva még egyszer kivetette hálóját, hátha legalább annyi jut, amiből ma jóllakhatnak. Kisvártatva látja ám, hogy valami belegabalyodhatott a hálóba, mert nagyon rángatózik. Megörült a remélt zsákmánynak, húzza is kifelé a hálót, de látja ám, hogy csak egy árva kis halacska keltett ekkora hullámzást. -Ez is több, mint a semmi!- gondolta, és kiemelte a halacskát a vízből. -Várjál Halász, ne bánts, kérlek!- a Halásznak majd leesett az álla a csodálkozástól, hogy a kezében lévő kis halacska megszólalt. Nem sok ideje maradt a döbbenetre, mert a hal folytatta:

- Engedj vissza, kérlek a tengerbe, nem leszek hálátlan! Apám a vizek királya, és elemésztené a szomorúság, ha elveszítené egyetlen lányát! Teljesítem egy kívánságodat, ha most visszaengedsz!- Vakargatta a fejét a Halász, mitévő legyen. Csak a szél zúgása játszik vele ostoba tréfát, és hallucinál, vagy valóban a kis hal szólította meg őt? Végül döntést hozott: mivel ez a halacska amúgy sem elég a családnak, visszadobja. Ha pedig esetleg valóban teljesítené egy kívánságát, azt szeretné, ha sem neki, sem a családjának nem kéne többet nélkülözniük, mindig lenne mit az asztalra tenni, és többé sohasem lenne üres a gyomruk. Jó lenne minden nap úri módon lakomázni, hiszen megdolgozik érte. Majd nagy széles mozdulattal visszadobta a halat a tengerbe.

Hazaérve látja ám, hogy a felesége mosolyogva szalad elé:

- Képzeld, Apjuk, mi történt! Feltettem egy fazék köménymaglevest a tűzre, hogy mire hazaérsz, legyen valami ebéd. Már éppen kezdtem bosszankodni, hogy milyen sokáig távol maradtál, pedig már nagyon éhesen vártunk itthon. Hát, ahogy felemelem a fedőt, hogy megkeverem a levest, láss csudát, egy fazék gőzölgő, gyöngyöző húsleves fortyog a tűzhelyen. Azt hittem, a szemem káprázik az éhségtől, de megkóstoltam, nézd, még a szám is megégettem vele! Igazi tyúkhúslevessé változott, és olyan finom, hogy ilyet talán még a Király asztalánál sem szolgálnak fel!- Leültek ebédelni, és közben a Halász elmesélte csodálatos kalandját a Halkirály leányával. Az otthoniak nem sokat kételkedtek, hiszen ott volt az asztalon a gőzölgő húsleves, és a kis fazékból mindenki jóllakott. Még a kutya is degeszre tömte a hasát a csontokkal.

Teltek, múltak a napok, a Halász, és családja valóban semmiben nem szenvedett hiányt. Az Asszony csak feltette a lábast a tűzhelyre, és abban mindig termett valami finomság. A Halász sem járt már ki a tengerre hajnalonként. Hanem, ahogy kezdték megszokni a jólétet, egyre jobban elkényelmesedtek. Egyre nagyobb lakomákat csaptak, pocakjuk is szépen gyarapodni kezdett. Már az ételben is válogattak, inkább a sok édességet kedvelték, amikről korábban álmodni sem mertek. Nehezebbé vált a mozgás is, nem is erőltették. Felfogadtak egy cselédet, aki a ház körül rendet tartott, mert az Asszonynak nehezére esett a hajlongás, gyomlálás, kapálás, és a gyerekek sem segítettek már. Kis idő múlva a gyerekek kezdtek egyre többet betegeskedni. Az orvos már csukott szemmel is ismerte a járást feléjük, annyi időt töltött náluk. A sok gyógyszerből, és csodaszerből, amit felírt, patikát lehetett volna nyitni. Aztán az Asszony is egyre többet gyengélkedett, és hiába minden varázslás, kuruzslás, a helyzet csak nem akart javulni. A Halász egyre többet szomorkodott, gondolkodott, mi tévő legyen, hiszen mindenük megvan, semmit nem nélkülöznek, miért tűnik el mégis az egészségük? Az asztalon hiába gőzölögtek a finom fogások, étvágytalanul tologatták a tányért, és szinte érintetlenül került a kutyák elé a legfinomabb falat is. Fakó szomorúság vert tanyát otthonukba, kiszorítva az életkedv minden porcikáját. Egy nap a Halász odaállt az Asszony elé:

- Visszamegyek a tengerre, és addig nem jövök haza, míg meg nem találom a kis halacskát, aki nekünk jólétet varázsolt. Hátha tudna segíteni.

Az Asszony nem sok mindent tehetett, hiszen nem maradt más reményük.

- A Halász előszedte öreg bárkáját, leporolta, és újra vízre tette. Három nap, és három éjjel volt kinn a nyílt vízen, de hiába dobálta ki, és húzta vissza hálóját, nem akadt benne a keresett kis hal. A fáradtságtól kimerülve végül már csak feküdt a bárkában, és kezét kilógatva pancsolt a vízben. Egyszer csak valami megbökdösi az ujját. Hát láss csodát, a kishal volt: - Megismertem ám a bárkádat, ezért úsztam ide hozzád!- a Halász nagyon megörült, rögtön el is kezdte sorolni a nagy bajt, csak úgy dőlt belőle a sok panasz. - Már enni sem bírunk! -mondta végül a Halász. A halacska szép türelmesen meghallgatta, majd ezt mondta: - Tudom én, hogy mi a ti bajotok. Apám sokat szomorkodik, hiszen ő is látja, mi történik veletek; ő a vízből mindent lát! A túl nagy, és túl sok lakmározás megbetegítette a testeteket! A sok édesség, a tespedés, a lustaság teljesen kiszorítja belőletek az életenergiát! Ezért a sok betegség. Aztán az orvos hiába próbál segíteni, a gyógyszerek csak ideig-óráig hatnak. Az igazi okok nem szűnnek meg, és a csodaszerek csak tovább súlyosbítják a helyzetet. Segíthetek Nektek, azonban most nektek is tennetek kell valamit, mert az egészséget nem adják ingyen! Ha hazamész, egy kis tálban, a kamrában találsz egy kevés krémes savanyú tejet. Ezt egyétek három napig. Ezután pedig nem fog étel teremni a tűzhelyen, de lesz jószág bőven a birtokodon. A cselédet küldjétek el, magatok gondozzátok a kertet, és a jószágokat! Csak annyit egyetek, hogy ne legyetek éhesek, de ne lakjatok jól! Ja, és ne felejtsd, a kis tálból, a savanyú tejet minden nap egyétek! Ez fogja visszaadni az egészségeteket!

A Halász hazament, és elsorolta feleségének a halacska tanácsait. A kamrában valóban ott volt a kis tál, amiben kicsit savanykás, sűrű, fehér krémet találtak. Ezen éltek három napig, közben elkezdték rendbe tenni a birtokot, amin megjelentek az apró-, és nagyobb jószágok. Szépen etetgették őket, a gyarapodásukból pedig került az asztalra is. Csak a kertbe kellett kimenni friss tojásért, tejért, és a szaporulatból hús is mindig jutott a tányérba. Az Asszony maga főzte a finom étkeket, amik egészségesek voltak, hiszen mindent maguk termeltek meg két kezük munkájával. A Halász is kijárt néha a tengerre, de csak azért, hogy hal is kerüljön az asztalra. Lassan mindannyian új erőre kaptak. Volt miért felkelni reggelente, életkedvük is visszatért. Olyan szép gazdaságuk lett, hogy még a környékbeliek is csodájára jártak!

Ugye nem felejtettük el a kis tálkát a kamrában? Kíváncsiak vagyunk, mi volt benne? Az egészségünk nagy kincs, és ezt csak akkor érezzük igazán, ha elveszítjük, erre jött rá a Halász is. Azt, hogy az egészség a beleink állapotától függ, a kis halacska súgta meg neki. A savanykás krém egy olyan csodaszer volt, ami segítette egészségessé tenni az emésztésüket. A kis tál sohasem fogyott ki, mindig volt benne annyi, amennyi a családnak kellett. És jobban esett az étel is, hogy megdolgoztak érte, ezért tért vissza az életenergiájuk. Talán ma is élnek, hiszen legutóbb, amikor találkoztam velük, idős koruk ellenére majd' kicsattantak az egészségtől!

A mi emésztésünk vajon teljesen rendben van? Vagy talán tehetnénk valamit egészségünkért?

Ilyen "kifogyhatatlan", csodatévő tálat valószínűleg nem találunk a kamrában, akárhogy is szeretnénk! De a hatásához, vagyis az emésztőrendszerünk egészségét helyreállító "csodaszerhez" könnyedén hozzájuthatunk, ha kinyitunk egy dobozka ProbioFlorát!