Itt vagyTudod-e
Tudod-e

hogy a víz szerkezete megváltozik zene, képek, szavak vagy gondolatok hatására?
Kutatók vizsgálták, hogy a víz nem csak kémiailag igazolható anyagokat tartalmaz, hanem mindenféle egyéb információkat is, melyekkel érintkezésbe kerül. Képes mindenféle jellegű információt meghatározott frekvenciamintán tárolni, és ezt más rendszerekre - például az élő szervezetre - átvinni.
Dr. Masaru Emoto japán kutató új módszerrel kezdte vizsgálni a víznek ezt a képességét. Egy új eszközt használt, a mágneses rezonanciaanalizáló (MRA) készüléket, amely láthatóvá teszi az emberi szem számára a vizsgált anyagokban lévő energiákat.
A zene rezgése hatással van a vízre. A kísérletekben egy asztalra két hangfal közé egy pohár vizet helyeztek, és olyan hangerővel játszották le a zenét, amelyen az ember normális körülmények között hallgatná.
Amikor klasszikus zenét játszottak a víznek, minden esetben szabályos alakú, pontosan megkülönböztethető formákkal rendelkező kristályok keletkeztek. Ezzel szemben, amikor erőszakos heavy metal zenét játszottak le, a legjobb esetben is csak töredékes, torz kristályok jelentek meg.
Amikor klasszikus zenét játszottak a víznek, minden esetben szabályos alakú, pontosan megkülönböztethető formákkal rendelkező kristályok keletkeztek. Ezzel szemben, amikor erőszakos heavy metal zenét játszottak le, a legjobb esetben is csak töredékes, torz kristályok jelentek meg.

Kísérleteik azonban ezzel nem értek véget. Arra gondoltak, mi lenne, ha szavakat vagy kifejezéseket írnának egy darab papírra, majd vízzel töltött üvegek köré tekernénk azokat úgy, hogy az írás befelé nézzen. A víz, amelynek a köszönöm szót mutatták, gyönyörű hatszögletű kristályokat hozott létre, míg abban, amelyre az ostoba szót helyezték, alaktalan és töredezett kristályok jöttek létre.
A leggyönyörűbb és legkifinomultabb kristály, amelyet valaha láttam, a szeretet és hála szavak hatására jöttek létre- mondta Emoto.
De mi a magyarázat arra a jelenségre, hogy a kristályképződést befolyásolják a víznek megmutatott papírra írt szavak? Maguk az írott szavak is egyedi rezgést bocsátanak ki, amelyet a víz érzékel. A víz híven tükrözi a világon létrejövő összes rezgést, és ezeket az emberi szem számára látható formába önti. Amikor a víznek egy írott szót mutatunk, rezgésként jut el hozzá, és üzenetét egy sajátos alakzattal fejezi ki.
Minden egyes gondolatnak megvan a maga frekvenciája, egy adott hullámhossz, pozitív vagy negatív, örömteli és építő, kellemetlen vagy romboló. Ezt a hullámhosszt a másik ember rezonanciaként, vagy disszonanciaként érzékeli, kellemesként vagy zavaróként.
A természetes vízben gyönyörű kristály alakzatok jelennek meg a csapvízzel ellentétben -, és még pompásabb, ha a víz zenei aláfestést is kap.
A természetes vízben gyönyörű kristály alakzatok jelennek meg a csapvízzel ellentétben -, és még pompásabb, ha a víz zenei aláfestést is kap.
Amikor grafikusan ábrázolták a kristályok kialakulását, rájöttek, hogy más vízben másféle kristályok jelennek meg. Közülük néhány kifejezetten hasonló, mások alaktalanok, és bizonyos fajta vizekben egyáltalán nem alakulnak ki kristályok.
Először különböző helyekről származó csapvízben kialakuló kristályokat figyeltek meg.
A csapvízben fertőtlenítés céljából van valamennyi klór, ami teljes mértékben tönkreteszi a természetes víz szerkezetét. Azonban a természetes vízben, bárhonnan is származik természetes forrásból, földalatti folyóból, gleccserből vagy egy folyó felső szakaszáról, teljes kristályok alakulnak ki.
Először különböző helyekről származó csapvízben kialakuló kristályokat figyeltek meg.
A csapvízben fertőtlenítés céljából van valamennyi klór, ami teljes mértékben tönkreteszi a természetes víz szerkezetét. Azonban a természetes vízben, bárhonnan is származik természetes forrásból, földalatti folyóból, gleccserből vagy egy folyó felső szakaszáról, teljes kristályok alakulnak ki.Emoto azt is vizsgálta, hogy a víz kristályai megváltoznak, eltorzulnak a mikrohullámú sütő (lásd a jobb oldali képen), vagy a mobiltelefonok hatására. Éppen ezért ezeknek az eszközöknek a használatát mindenképpen érdemes -amennyire csak tudjuk- elkerülni.
(Idézet: Masaru Emoto, A víz rejtett bölcsessége c. könyvből)
Nagyon valószínű, hogy lelkiállapotunk, és környezetünk óriási hatással van a víz szerkezetére, így testünk nem kevesebb, mint 70 százalékát kitevő vízre is.Szervezetünk egészségének megőrzése érdekében, a tiszta víz elegendő mennyiségű fogyasztása nélkülözhetetlen.
Újdonság webáruházunkban:
Kapcsolódó cikkek
- Harmonizáló chip
- Harmonizáló chipek 6db-os készlet
- Mobil vízdesztilláló készülék
- Épületharmonizáló
- Karácsonyfa-függelékek
- Zapper K100 bioelektronikai készülék
- Calcium Active - Csonterősítő bioaktív kálciummal
- 25 tipp a tökéletesen pihentető alvásért
- Hogyan szúrjuk ki a hazugokat 20 másodperc alatt?
- Csökkentheti a gyerekek rövidlátásra való hajlamát a szabadban töltött idő






