Itt vagyDr. Weixl-Várhegyi László természetgyógyász
Dr. Weixl-Várhegyi László természetgyógyász
Természetgyógyász doktor, mérnök-radiesztéta, bioenergetikus, fitoterapeuta, életmód- és táplálkozási tanácsadó -terapeuta, a Magyar Természetgyógyászok Szövetségének, valamint a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesületének tagja

Magamról:
65 éves vagyok, mérnöki alapképzettséggel, de van rendvédelmi, pedagógusi, közlekedéspszichológusi, egészségügyi felsőfokú és természetgyógyász doktori végzettségem is.
1992-től van természetgyógyász vállalkozói engedélyem. A természetgyógyászattal 1981 óta foglalkozom. Először az ortomolekuláris medicina, majd a táplálkozásterápia állt figyelmem középpontjában. Már 1988-ban kidolgoztam az allergia és az asztma gyógymódjait, amelyek 100%-osan beváltak. Ettől kezdve vagyok vegetáriánus is, amit 1998 óta már vércsoport szerint végzek, s ez a terápiáim egyik alapja is, mert 100%-osan bevált.
Először pszichotronikával, szellemgyógyászattal foglalkoztam, majd elvégeztem az agykontroll különböző szintű tanfolyamait (dr. Domján László), s ugyanezt tettem az usui reiki tanfolyamokkal (
Szintén sok tudást kaptam dr. Colgan, dr. Adamo, dr. Normann Walker, prof. dr. Székely Edmond, stb. valamint a Kétezeregy Kiadó, dr. Lenkei Gábor könyveiből, valamint Tejfalussy Andrástól a vér-elektrolit optimum gyógyítási módszereiről. Tejfalussy Andrással megalakítottuk a Tudományos Rendőrség pjt-t, hogy leleplezzük a Magyar Tudományos Akadémia és az Országos Élelmiszer Tudományi Intézet tudományos csalásait. Több ügyünk is a bíróságon van a csalások leleplezésével kapcsolatban.
ETI vizsgám van bioenergetikából (1998), fitoterápiából (1998) és életmód- és táplálkozási tanácsadásból (2000). Az Elixír Gyógyközpontban dolgoztam 10 évig, jelenleg a tanácsadóként dolgozom a Herba Házban is. Sikeresen gyógyítottam meg allergiás, daganatos, Bechterew-kóros, depressziós, cukorbeteg, meddő, stb. pácienseimet. Elvem: Nincs gyógyíthatatlan betegség, csak gyógyíthatatlan beteg! És: a mozgás minden gyógyszert pótol, de olyan gyógyszert még nem találtak fel, amely a mozgást pótolná!
Ezt magam is csinálom, mert veterán dobóatlétaként vannak olimpiai, világ- és Európa-bajnoki arany-, ezüst- és bronzérmeim, s 52-szeres magyar bajnok vagyok. Ezt az egészséges életmóddal és az egészséges táplálkozással értem el, s erre tanítom a betegeimet is. Mert én senki helyett nem tudok meggyógyulni, de meg tudom mondani, hogy milyen természetes módszerek kellenek a gyógyuláshoz. Hét kiadványom van forgalomban, és több könyvnek vagyok a szaklektora (pl.: Teljes Candida Kézikönyv, Éljen helyesen a vércsoportja szerint).
Tevékenységeim:
Lakások, munkahelyek, ingatlanok felmérése, ártalmatlanítása. Nukleáris sugárzásmérés és műszeres elektroszmog-mérés és -kivédés. Vércsoport szerinti- és egyéb táplálkozásterápia. Allergia, asztma és egyéb légúti betegségek, szív- és érrendszeri betegségek, mozgásszervi és anyagcsere-problémák, daganatos megbetegedések, elhízás, meddőség, húgyúti és ivarszervi megbetegedések, candidiázis, idegrendszeri problémák, stresszoldás, depresszió, pánikbetegségek, női és lelki bajok gyógyítása. Auramérés, állapotfelmérés aurából, műtét utáni rehabilitációk, mozgás- és mozgatásterápia, gyógyító étrendek, fitoterápia és apiterápia, víz- és egyéb elemterápiák, fülgyertyázás, energiakezelés, ortomolekuláris medicina, tisztítókúrák stb. Előadások, fűző- és fogyókúrás tanfolyamok, radiesztéziai, immunerősítő, candidás és egyéb tanfolyamok, túrák, életmódtáborok tartása.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Kapcsolódó cikkek
- Az allergia és az asztma gyógyítása természetes módszerekkel
- A vércsoportos táplálkozás összefoglalója
- Vércsoportos havi étrend 0 vércsoportúaknak
- Vércsoportos havi étrend B vércsoportúaknak
- Vércsoportos havi étrend A vércsoportúaknak
- Vércsoportos havi étrend AB vércsoportúaknak
- Újdonság! Egészségmegőrző füzetek webáruházunkban
- Tanácsadás, konzultáció. Weixl Várhegyi László természetgyógyász rendelése
- PMS csomag nőknek (premenstruációs)
- Fogyókúrás heti étrend






